Martontej a Tejgazdasági Szemle címlapján

A 2020-as év nagy megtiszteltetéssel indult számunkra: a tejtermelők és tejfeldolgozók szaklapja, a Tejgazdasági Szemle idei első címlapján a Martontej termékei köszönnek vissza. A neves szaklap vezércikke gazdaságunkat a BBC, vagyis a lenmag alapú takarmányozók szövetségének hazai úttörőinek nevezte.

„A Prograg Agrárcentrum Kft. első magyar tejfeldolgozóként teljesedhet ki a BBC világában. Ezzel kezdetét vette a mozgalom hazai indulása, egy új korszak kezdődött a magyar tejtermelés életében.
A Martonvásár melletti Lászlópusztán található Prograg Agrárcentrum Kft. tejtermelő tehenészetéről már korábban, 2015 márciusában készítettünk riportot. Akkor azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy feldolgozóüzemet létesítettek, és a termelt tej egy részét feldolgozták, amit Martontej márkanév alatt forgalmaztak. A másik figyelmet érdemlő dolog az volt, hogy csak GMO-mentes takarmányt használtak. Becsületükre legyen mondva, hogy öt év távlatában megőrizték és továbbfejlesztették ezeket az erényeket, és a bejáratnál most is ott áll az egykori Dréher-birtok híres Auguszta nevű tehenének bronzszobra is.

A Prograg Agrárcentrum Kft. tehenészete családi vállalkozásként működik. A szarvasmarhatelepet 2004 óta birtokolja a Bodócsalád. 2012 óta Bodó Ágoston az ügyvezető igazgató, ki igazi „tejesember” lett, senki meg nem mondaná róla, hogy korábban az építőipar területén dolgozott. A kezdeti tehénállomány létszáma 800 egyedről 1200-ra gyarapodott. A szaporulattal együtt megközelítették a 3000-es férőhely teljes kihasználását. 2012 óta GMO-mentes a termelésük. 2015-ben épült meg a tejfeldolgozó üzem, melyben kezdettől fogva GMO-, adalék- és tartósítószermentes tejtermékek készülnek. Az idei évtől kezdve hivatalosan is GMO-mentes tejfeldolgozó üzem lettek, és novembertől a BBC-szövetség tagjává váltak. A takarmányozás mellett az elhelyezési feltételeken is tudnak javítani, mivel sikeresen pályáztak a 2x400 férőhelyes, pihenőboxos istálló építésére, melyhez napelemek telepítésével megújuló energiaforrást hasznosítanak. A lenalapú takarmányozás jóvoltából jelentősen csökkenteni tudják a metánkibocsátás mértékét. Üzemükben napi két műszakban 17 ezer liter tejet dolgoznak fel, de további kapacitásbővítéssel az itt termelt összes tejet (37 ezer liter/nap) fel tudják majd dolgozni. Van reális alapja ennek, hisz a különleges minőség okán jelentős az érdeklődés a kereskedelem részéről.

A gazdaság ügyvezetője, Bodó Ágoston megerősítette, hogy üzleti filozófiájukon nem változtattak, továbbra is az a céljuk, hogy egészséges termékkel lássák el a fogyasztókat. Ezt a törekvésüket támasztja alá, hogy 2019 júniusában a tejtermelő gazdaságok közül elsőként sikerült a GMO-mentes védjegyet megszerezniük, melyet egy komoly auditálás előzött meg az Agrárminisztérium égisze alatt működő tanúsítószervezet részéről. Az unióban a mentességhez elegendő, ha az adott élelmiszer minden összetevője kevesebb mint 0,9 százalékban tartalmaz génmódosított szervezetet, míg nálunk 0,1 százalék a megengedett határ.

A teljes cikk a Tejgazdasági Szemle VII. évfolyamának 1. számában a 2. oldalon olvasható. (Letölthető pdf.)

Tekintsd meg termékkínálatunkat

A telepünkön előállított, magas beltartalmi értékű tej kölcsönzi gazdag termékpalettánk különleges ízvilágát.