Minőségi tejtermékek
hazai gyártója

Cégünkről

A történet az 1900-as években kezdődött, gróf Dreher Antal uradalmában. Hosszú út vezetett odáig, míg a szarvasmarhatelep 2004-ben egy pályázati lehetőség alapján a Bodó család tulajdonába került. Mára már a Magyar Tarka tenyészállományt felváltotta a Holstein-fríz fajta, de a múlt tiszteleteként a telep előtt ott áll a híres Aguszta nevű tehén szobra. Ő az élete során nyújtott tejtermelésével messze megelőzte korának eredményeit. A múlt sikerei minket is arra inspirálnak, hogy folyamatosan fejlődjünk és sokszor úttörők legyünk. Büszkék vagyunk rá, hogy telepünk elsőként kapta meg a GMO-mentes védjegy tanúsítványt. A Martontejnél már 2012 óta kizárólag GMO-mentes terményekkel takarmányozunk, és 2018 óta a lenmag adja a takarmányozás alapját. Ez az innováció és környezettudatosság nem csak magában a lenmagban, hanem annak termesztésében is megjelenik. Ennek eredményeként 2019 júniusa óta a Martontej az első és ez idáig az egyetlen tejtermelő üzem Magyarországon, amely megkapta ezt a minősítést. Szarvasmarha állományunk már eddig is mentes volt az öt alapbetegségtől, – ezek ellen nem kell vakcinázni – de már folyamatban van a hatodik, azaz a para-TBC mentesítés is.

2019-ben csatlakoztunk a 35 országban jelen lévő rangos Bleu Blanc Coeur nemzetközi szervezethez, amely azért jött létre, hogy a takarmányozáson keresztül biztosítsa és ellenőrizze a haszonállatok jobb egészségét. Az így, GMO-mentesen előállított állati termékek minőségének javításával hozzá lehet járulni az emberek egészségesebb táplálkozásához a legkisebb környezeti terhelés mellett, a fenntarthatóság jegyében. Martontej márkanéven megjelenő termékeinket is ilyen szellemben gyártjuk az általunk termelt extra minőségű tejből. A bennük található telített és telítetlen zsírsavak arányának mértéke igazoltan kedvező hatással van az emberi egészségre. Azon dolgozunk, hogy a szarvasmarháktól kezdve a viszonteladóinkon át egészen a fogyasztókig mindenki elégedett legyen a munkánkkal. Hisszük, hogy a folyamatos megújulás a hosszútávú siker titka.

Filozófiánk

A Martontej működését az alábbi értékek határozzák meg: komplexitás, környezettudatosság, egészség és hitelesség. Sikerünk alapja pedig nem más, mint az áldozatkész tulajdonosi kör, a szakmailag jól felkészült vezetés, az elkötelezett dolgozók és a visszatérő partnerek közötti bizalom, hit és lojalitás.

Elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy a lehető legkörnyezettudatosabb módon működjünk, ezért zöld energiát használunk és a lenmagos takarmányozással csökkentjük a szarvasmarhák metán kibocsájtását, így az üvegház hatást is. Hisszük, hogy a hagyományok tisztelete és a folyamatos megújulás a hosszútávú siker titka.

Tudatosság már a
gyökerektől

A mező

A Martontejnél a termelés útja végig követhető a szántóföldtől, egészen a késztermékekig. 1500 hektár területen gazdálkodunk, kizárólag GMO mentes különféle takarmánynövényt termelünk az állataink számára. Úgymint, lucerna, silókukorica, szemeskukorica, rozs, triticalé és rétiszéna.

Az egészséget tartjuk
szem előtt

A telep

A szaporulattal együtt 2700 szarvasmarha található a telepünkön, kötetlen tartástechnológiával. Az állomány egészségügyi státusza hosszú évek óta „5-ös mentes”. Ez azt jelenti, hogy az állomány IBR, BVD, TBC, LEUKÓZIS és BRUCELLÓZIS mentes. Ezek ellen, tehát nem kell vakcinázni az állatokat.

Folyamatban van a PARATUBERCOLOSIS mentesítés is, ami után elmondhatjuk, hogy telepünk egyedülállóan birtokolhatja majd a 6-os mentes státuszt, valamint reményeink szerint így hamarosan Kron betegek is fogyaszthatják termékeinket. Szarvasmarháinkkal, a GMO-mentes takarmányozás mellett magas Omega3 zsírsav arányú lenmag őrleményt etetünk, ami alapvetően fontos az emberi szervezet fejlődéséhez és egészségéhez

A tápláló múlt és a
természetes jövő

A tej

A tej a szervezet első számú kalciumforrása, amelyre csakis külső forrásból tehet szert a szervezetünk. Jelenleg Magyarországon átlag napi 1,8 deci tejet fogyasztunk, ami azonban a táplálkozási szakemberek szerint kevés, az ideális mennyiség ugyanis fél liter lenne.

A Martontejnél nagy hagyománya van a tej szeretetének.

Hisszük, hogy a tej nemcsak egészséges, hanem finom is! Itt most magáról a tejről beszéltünk, azonban nem szabad elfelejteni, hogy megannyi finom tejtermék is készül tehéntejből, aminek a rendszeres fogyasztása ugyanúgy pozitív hatással van ránk, mintha csak tejet innánk. Mindent megteszünk azért, hogy partnereink és végső soron fogyasztóink csak a legjobb minőségű tejhez, illetve tejtermékeket kapják.

Telepünk rendelkezik egy korábban épült Alpha-Laval 4X12 állásos, halszálkás fejőházzal, valamint egy nagyszabású beruházás keretében épült 2X28 állásos paralel SAC típusú modern fejőházzal is amely utóbb kiegészült egy úgynevezett ADF utófertőtlenítő és automata tőgybimbó lezáró rendszerrel, mely megakadályozza a fejés utáni fertőzések kialakulását, illetve, hogy a fejőrendszeren keresztül az állatok esetleges fertőzését. Ez a rendszer és az „5-ös mentes” státusz megléte gyakorlatilag lehetővé teszi a nyerstejünk hőkezelés nélküli fogyasztását is.

Jóval, könnyebb

Feldolgozás

A reggel lefejt friss tej egy csövön jut át a fejőházból az üzembe és ott egy teljesen zárt technológián keresztül kerül feldolgozásra. Mindig csak annyi friss tej kerül átvételre, amennyit egy gyártással fel tudunk dolgozni.

Mivel naponta háromszor fejünk, garantált, hogy az aktuális gyártás során a legfrissebb tej kerül feldolgozásra. Köszönhetően a zárt technológiának az üzem alkalmas kosher termékek gyártására is.

A fejlesztések részét képezte az újonnan épült 12000 liter/nap kapacitású tejfeldolgozó üzem, ahol Martontej márkanévvel a tehenek garantáltan GMO mentes takarmányozásából, kizárólag a saját magunk által előállított magas minőségű tejből készül a túró, különféle ízesítésű kemény – és lágysajtok, valamint ezek bükkfa forgácson füstölt változatai, a tejföl, kefir, gyümölcs – és natúrjoghurtok, ivójoghurtok, túrókrémek, tejitalok, valamint a vaj, valamint ezek laktózmentes változatai.

A termékek beltartalmi értékét nagyban növeli az állatok takarmányozására használt lenmag őrlemény. A lenmag etetésének két fő előnye van: egyrészt biológiailag rendkívül jó hatással van a szarvasmarhák emésztésére, így ennek következtében sokkal kevesebb metángázt bocsátanak ki. Ez tökéletesen egybeesik a nemzetközi környezetvédelmi törekvésekkel, valamint csökkenti cégünk ökológiai lábnyomát, másrészt a lenmag Omega 3 telítetlen zsírsav tartalma a tehénen keresztül egy az egyben átmegy a tejben. Ennek kontrolálására és terjesztésére Francia kezdeményezésére alakult egy nemzetközi szervezet, amely Blue Blanc Coeur néven 35 országban van jelen és amelyhez a Martontej is csatlakozott.

Tekintsd meg termékkínálatunkat

A telepünkön előállított, magas beltartalmi értékű tej kölcsönzi gazdag termékpalettánk különleges ízvilágát.

Rólunk mondták