Elismeréseink

Agrárium nagydíj – 2021

Agráriumért díjátadás

Büszkén számolunk be egy elismerésről ,melyben a Martontej részesült !

Budapesten a Kincsem parkban rendezett eseményen öt mezőgazdasági, illetve élelmiszeripari vállalkozó vehette át az Agráriumért OTP Díjat. A hitelintézet idén másodszor adta át öt kategóriában az elismerést, amelyet azért alapított, hogy egy rangos és hiteles díjjal ráirányítsa a figyelmet a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozók értékteremtő munkájára és kiemelkedő szakmai teljesítményére, amely az ágazat minden szereplője számára példaként szolgálhat.

Az öt kategória díjazottjait a 2012-ben – Csányi Sándor, az OTP Bank enlök-vezérigazgatója által – alapított, akadémikusok és szakmai szervezetek képviselőiből álló Agrárkollégium választotta ki a jelöltek közül.

Díjazottak 2021-ben az öt kategóriában:

  • Növénytermesztés – Bodnár Lajos, a Hajdú-Bihar megyében, mások mellett búzát, árpát, kukoricát, napraforgót, lucernát és repcét termesztő Hajdúböszörményi Béke Mezőgazdasági Kft. ügyvezetője
  • Állattenyésztés – Antal Gábor, a Hódmezővásárhelyen sertés-, és szarvasmarhatenyésztéssel, valamint takarmánygyártással is foglalkozó Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója
  • Élelmiszeripar – Bodó Ágoston, Ráckeresztúron tejtermelő tehenészetet működtető Prograg-Agrárcentrum Kft. – Martontej ügyvezető igazgatója
  • Kertészet – Hivekovics Ákos és Hivekovics Zoltán, a Nagyrécsén bogyós gyümölcsöket termesztő Hivekovics Családi Gazdaság alapítói
  • Nemzetközi tevékenység – Varga Ákos, Magyarország egyik meghatározó gabonakereskedő cégének, az UBM Csoportnak az elnöke

Büszkék vagyunk erre a díjra, mely alátámassza azt az innovatív elképzelést amit ma a GMO mentes, a KÉK-Fehér-Szív szövetség, a tartósítószer és adalékanyag mentesség, a környezettudatos termelés jelent és amit a Martontej képvisel.

” Martontej a minőségi tejtermékek hazai gyártója „

Érték és Minőség Nagydíj – 2022

Szigorú öt fordulós értékelés eredményeként 34 pályázó 41 munkája közül az Auchan Magyarország KFT elnyerte a 2022 évi Érték és Minőség Nagydíj kitüntető címet a Martontej által gyártott prémium tejtermék családdal.

Ha valaki akkor mi tudjuk mennyi munka van-e díj mögött. Örülünk, hogy részesei lehetünk ennek a sikernek, ez nekünk is egy visszaigazolás, hogy jó úton járunk. Visszaigazolás, hogy a közösen kitűzött célt, miszerint egészséges teljes értékű terméket kell a fogyasztóhoz eljuttatni, ez a jövő útja. A ” Gazdától az asztalig ” brand véleményünk szerint hiánypótló termékkínálat a hazai piacon ! Még egyszer GRATULÁLUNK AZ AUCHANNAK ehhez a nívós díjhoz!

100.000 kg feletti tenyész állatok

Több kiemelkedő szarvasmarhánk van telephelyünkön, akik neve bekerül az aranytörzskönyvezett szarvasmarhák közé.

Zsemle elérte a 100.000 kg-os tejtermelést élete során. Eddig 9 ellésen van túl. Ezzel a teljesítményével az ő neve is bekerült az aranytörzskönyvezett szarvasmarhák közé. Gratulálunk minden kollégánknak is akik az állattenyésztésen szakértelmükkel hozzájárultak a kiemelkedő teljesítményhez !

Megj.: Épp az aranytörzskönyv átadásakor született meg a következő kis borjú. Reméljük ő is ilyen kíváló genetikát hordoz génjeibe.

Ismét egy kiemelkedő szarvasmarhánk teljesítményét ismerték el. TERCSI elérte a 100.000 kg-os büvős határt. Jelenleg 101.052 liternél tart. Átlagos napi tejtermelése 38 liter. A legtöbb napi leadott tej pedig 65 liter !!!! Ezzel a teljesítményével bekerült neve az Aranytörzskönyvezett szarvasmarhák közé. Gratulálunk TERCSINEK az elismerésért !!!

Minősített tenyészállat oklevél – 2022

Minősített tenyészállat előállító üzem tábla avatására került sor a Prograg-Agrárcentrum Kft. Ráckeresztúr-Lászlópusztai telepén. Az üzem a folyamatos tartástechnológiai fejlesztések mellett kiemelt fontossággal kezeli állománya genetikai képességeinek javítását is. Ennek érdekében elsők között csatlakozott HUNGENOM programunkhoz és az ebből származó eredményeket is hasznosítja tenyészállatai párosítása, szelekciója során. A tanúsító oklevelet Bodó Ágoston ügyvezető igazgató vehette át telephelyünkön.

Food Awards díj – 2022

SAJT KATEGÓRIA – ELSŐ HELYEZÉS !!!!!

Köszönjük a sok sok szavazatot melyet a Nők Lapja Food Awards

versenyen a Martontej termékekre adtatok ! Sajt kategóriában a

Martontej bükkfán füstölt trappista sajtunk első helyezést ért el a vásárlói szavazatok alapján ! Büszkén helyezzük ezt az elismerést is az eddig elért eredmények mellé főként mivel ezt a fogyasztók szavazatai alapján itélték nekünk.

„Martontej a minőségi tejtermékek hazai gyártója”

Vitafort elismerések

Hosszú, közös munka áll a Vitafort és a Prograg Agrárcentrum KFT mögött.   Ez okból is nagyon örülünk az elismerő plaketteknek, amit azok a kiemelkedő teljesítményt elért telepek kapnak, akiknek az átlag laktációs teljesítménye eléri az évi 10.000 kg/tehén/év megtermelt tejet. 2021-es évben nem, hogy elértük ezt a szintet, de a Vitafort Zrt. nem kis partnerállománya közül a 12.137 kg-mal a legelső helyezést értük el.

Köszönjük minden kollégának akik kiemelkedő szakmai teljesítményükkel hozzájárultak az elért eredményhez és a Vitafort Zrt.-nek az elismerő plakettet.

” Martontej a minőségi tejtermékek hazai gyártója ”

Csomagolási különdíj – 2022

2022 évben elnyertük a  Magyar csomagolási verseny különdíját, mellyel a megújult Martontej termékek csomagolását díjazták. Az új grafikai megjelenés a Brand Bar magas szintű szakmai munkáját dicséri. A csomagolás megújításánál kiemelt figyelmet fordítottunk az újrahasznosítás, környezet tudatosság és fenttarthatóságra. Termékeink nem tartalmaznak semmilyen formában tartósítószert, kímélő pasztőrözésnek köszönhetően pedig megőrzik a gyártás során felhasznált GMO mentes tej kiváló beltartalmi értékeit.

” Martontej a minőségi tejtermékek hazai gyártója ”